This time it's about you!
Amióta megismerkedtünk a TAHITIAN NONI™ Juice-szal, megváltozott az életünk. 2002 ősze óta vagyunk rendszeres fogyasztói ennek a csodálatos gyümölcslének, és azóta nem csak az egészségünk, hanem az életünk minősége is megváltozott. Feleségemet 2002. márciusban daganattal műtötték, felépülése sokkal gyorsabban lezajlott, és azóta is egészséges. Amióta issza a Juice-t, sokkal ritkábban jelentkeznek nála a migrénes panaszok, ez pedig megváltás az életében, hiszen korábban szinte havonta 4-5 alkalommal szenvedett az erős fejfájástól, gyakran 2 napot is ágyban töltött emiatt. Ez már a múlté. Jómagam amióta fogyasztom a TAHITIAN NONI™ Juice-t, sokkal energikusabb lettem, 10 órát le tudok vezetni egy menetben éjszaka úgy, hogy eközben nem kávézom, és nem fogyasztok semmi mást csak ezt a gyümölcslét. Az éjszakai vezetés után nem vagyok fáradt, a napom olyan, mintha rendesen aludtam volna. Ez elmondható egyébként a normál hétköznapokra is, sokkal pihentebben ébredek reggel, pedig korábban csak ébresztőóra tudott felverni. 3 gyermekünk van, és őszintén elmondhatjuk, amióta isszák a TAHITIAN NONI™ Juice-t (2002 ősze óta), nem voltak betegek. A legkisebb lányunk 2 éve még óvodás volt, akkor télen pl. tüdőgyulladásos járvány is volt az óvodában, a 27 fős csoportból mindössze hárman nem voltak betegek, köztük a lányunk sem. Meg is jegyezte egyik gyermekünk nem is olyan rég: "Papi mikor leszek már végre beteg, szeretnék végre lógni a suliból!" Mindezek a tapasztalatok meggyőztek minket abban, hogy a világ minden szegletébe eljuttassuk a hírét ennek a csodálatos gyümölcslének, jelmondatunk: "Meséld el a történetet!" Bővebb info: +36-20-542-6822, +36-20-544-10-78
Moéa® Testkrém

Moéa® Testkrém

A noni mag olaj és a tiare virág szabadalmaztatott keverékével létrehozták a természetes bőrápolás egyik legjobb bőrápoló krémjét. Tegye bársonyossá száraz és repedezett bőrét, és ápolja könyökét, térdét és lábfejét ezzel a hatóanyagokban gazdag, illatosított bőrápoló krémmel!

Használat:
Szükség szerint kenje a krémet a bőr száraz felületeire.

4 fl. oz. / 120 ml

Flash Movie Presentation

From Tree to Bottle to You

Requires Flash Player 8: Download